„Megvallom, semmi tehetségem a képmutatáshoz, én mitegy kívül hordom a szívemet.”
„Minden szép nőnek joga van minket ( =férfiakat) elbűvölni.”
„Minden nőben találok valami imádnivalót, mert ez a természet rendje……A szerelem egyetlen gyönyörűsége a változatosság……..végül is nincs nagyobb élvezet, mint legyűrni egy szép nő ellenállását……miként Nagy Sándor, én is csak attól szenvedek, miért nincs több földrész, amit meghódíthatok…..”
Híres mondások ezek Don Juan hitvallásaiból. Lehet ezzel vitatkozni? Lehet egy ilyen embert nem szeretni? Lehet ellenállni a hódításának? Nehéz. De a nők általában nagyon is vágynak egy ilyen hódító áldozataivá válni, még ha tudják is, hogy Don Juan szerelme tiszavirág életű, a szeretett nő ölelése közben már a következő szépségre kacsintgat…. Ki hát a hibás?
Moliere kiváló emberismerő, nem Tartuffe a bűnös, hanem akik könnyelműen hisznek neki. Nem tudnák a tartuffök becsapni, kihasználni az emberiséget, ha figyelnénk minden apró jelre, szándékra. Nem a donjuanok a bűnösök, hanem akik meggondolatlanul áldozataivá akarnak válni! A figyelmetlen áldozatok pedig ne panaszkodjanak. Nem is sajnáljuk őket. Csak nevetünk. Azon, hogy „istenem, hányszor járunk így mi is”! Ez Moliere zsenialitása. Nem ítélkezik, mert mindenki saját magán nevet, saját hibáit fedezi fel. Színművei vígjátéknak indulnak, aztán mégis tragikusan végződnek.
Sok elemzésre, beszélgetésre ad alkalmat a mű. Remélem, a PASZT résztvevői 2023-ban mély ember-, társ- és önismerettel vérteződtek fel a tábor végére. Ha nem gondolkodtak el eddig a moliere-i üzeneteken, még nem késő! Tanuljunk belőle!
Nézzük mit szűrtek le a táborlakók az előadásaikon keresztül???
- Előadás
A játéktér a sportpályának nevezett tisztáson van. A nézők jól látnak, hallanak a partoldalról. (Ez bizony fontos gesztus a nézők felé egy szabadtéri előadáson. Nem mindig sikerült.) A játék kerete ügyesen kitalált, a civil létből lépünk be a színházba, majd a szemünk előtt lépnek vissza a civil létbe a színészek. Az előadás összességében a moliere-i „miért”-ekre épül, és ez nagyon jó, a választ döntse el a néző!
Esküvőre készül a boldog menyasszony. Se lát, se hall a romantikus hevülettől. A felhőkben jár, hiába próbálják a barátnői lehúzni a földre, óvatosságra inteni, a veszélyekre figyelmeztetni. Még azt sem veszi észre, hogy nincs ott a vőlegény. Végül az utolsó pillanatban megérkezik DonJuan-vőlegény, Sganarelle mondja az eskető szöveget, amely erősen gazdája kritikája! „Több nőt lyukasztott már ki, mint én buszjegyet!”-mondja, mert Don Juan már egy másik nőre kacsintgat, majd kabátját a szolgájára dobja, s míg ő éppen hódításba kezd, a nők Sganarelle-t kergetik. A commedia dell’arte-ból ismert üldözési jelenet fantasztikusra sikerült! Bizony, mindig a szegény szolgán csattan az ostor. Dicséret a játékosnak: Pancza Bálintnak!
Látjuk, hogy Don Juan és új szerelme, egymásra találása olyan, mint két vágyakozó majom a prérin. Szép lassan köröznek, közelítenek, közben a vágy egyre erősödik. Igen, ebben a kérdésben nincs különbség az emberi és állati vágyak között, szinte felfalják egymást, míg ki nem elégülnek. Aztán vége is…
A nők kara erősen kérdezi: -Miért hagytál el? Miért? Miért? A szövegbe bekerülnek kortársi mondatok, átcsúszunk a mai valóságba. Minden miért mögött átélt düh és szomorúság van, de bizony Don Juant nem hatják meg a szavak. Jó lett volna itt egy erősebb gesztussal zárni a düháradatot, pl. ha már volt állati hasonlat, itt bizony széttéphetnék a nők a kiátkozott férfit. (Persze jelképesen). Így csak tényleg elszáll a szó, az „áldozat” csak nevet.
Szép jelenet volt, amikor a nő és férfi párbeszéde csak a „szeretlek” szóra épít! Tok Imre és László Julcsi kiemelkedő színészi munkát végzett! Hányféle módon lehet ezt mondani! Hogy lehet ezzel a nőkre, férfiakra hatni? Mikor van, vagy van-e őszinte mélysége a szónak, ha sokszor ismételgetjük? Sajnos, megint behúzták a csőbe a nőt a szép szavak, elhitte, jön az ölelés, és a férfi már más nővel szemezget a háta mögött. Jajjaj, késő bánat.
A játszók kiválóan váltanak szerepet, amikor a nézőkkel beszélgetnek. Kisebb titkokat fednek fel, és egy látszólagosan együttérző „ajjjajjjal” fejezik ki a felszínes sajnálatukat. Érezzük, ez nem segít igazán, de nevetünk. Az sem segít, ha csodabogyókat rágunk, varázsfüvet eszünk. Akkor mi segít?
A különböző stílusú zenékre történő táncok, élőképek, kontaktok azt éreztetik velem, hogy az ember sokféle módon keresi a gyógyírt a csalódásaira (filmekből, klippekből, vad bulikból), de igazán nincs erre igazi megoldás. Végig kell járni a szenvedés, a becsapások, a csalódások, az igazságtalanságok útjait. Aztán talán segít a színház, hiszen a zárókép kilépése a civilbe ezt üzente számomra. „Most jól kijött, máskor jobb volt, ott nagyon jó volt….”stb. – mondogatták a távolodó játékosok.
Szépen felépített előadást láttunk, sok erős színházi pillanattal, erős szenvedélyekkel. Legkiválóbb az volt, ahogy a színészek a nézőkkel bántak! Bátran, őszintén, provokatívan, mégsem bántón! Szerintem, minden néző várta, hogy őt is megszólítsák, ami az interaktív színházban nem mindig sikerülne! Kiváló mesterük volt ebben Fodor Dávid és Nagy Krisztina!
Gratulálok!
2. Előadás
Az idei színjátszó tábor előadásai arról árulkodnak, hogy a legtöbb időt a csoportok a csoportépítő, ön- és társismereti tréningekre fordították! A játékok kezdete előtt és után kirobbanó szeretet-cunami áradt szét rajtuk. Látványos barátságok, érzelmi kötődések születtek. A nézők irigykedve, de örömmel láthatták a boldogság túlcsordult pillanatait. Ez mindig is, évek óta jellemzi a PASZT feelingjét, de most nagyon felerősödött. Nagy szükség van a barátságokra, odafigyelésre, felszabadult játékokra! Öt nap alatt csak kóstolót lehet kapni a színházcsinálás nehézségeiből. A tábor résztvevői különböző háttértapasztalattal jönnek, mások az igényeik, tudásuk a színházról. A jó színházi rendező azonban rögtön észreveszi, hogy csoportjában ki milyen mértékben terhelhető, van-e tehetség, akire úgy kell odafigyelni, hogy fejlődjön a színészmesterségben, de a többiek is élvezettel játszanak, mindenki kapjon feladatot, kialakuljon egy boldog örömjáték, összmunka! Az idén ezt a kiváló munkát a második Don Juan jelenet rendezőinél láttam! Hojsza Henriett és Sárosi Gábor szakmai tudása, jó színházi érzéke és látásmódja meghozta gyümölcsét. Színház született! Jó ritmusú, pergő előadás, jól átgondolt üzenettel. Mindenki tudta mit, miért csinál, kielemzett karakterekbe bújva, mégis a játék örömével, izgalmával átitatva! Így kell ezt csinálni!
A harsogó zenével együtt üvöltöző fiatalok valósággal berobbantak egy száguldó autóval a FASZTIVÁLRA(!). Szó szerint dugig rakva volt az autó fiatal bulizókkal, akik alig várják , hogy kiengedjék a gőzt. Amikor már azt hittük, mindenki kiszállt, még akkor is kibújt valaki a csomagtartóból! Tánc, zene, harsányság. „Álomból valóság”! És megjelenik az est legjobb Fricije és Marija! Bontovics Bendi és Borbély Erika alakítása igazi „csemege”! Mozgásuk, minden porcikájuk, gesztusaik, mimikájuk teljes azonosulás a karakterrel! És még meg is tudnak úgy szólalni, hogy tátva marad a szánk a hitelesség láttán. Persze kapnak hozzá nyelvi muníciót is! Friciből úgy zúdulnak a meg nem értettség, a sértett, szinte állatias düh indulatait kifejező szavak, hogy elhisszük, ahhoz van szokva, hogy mindig eléri a célját az ököljoggal, és a trágársággal, más érvelési technikát nem is ismer. Kiváló ötlet (commedia dell’arte!), hogy Don Juan egy hatalmas tenyérrel tudja csak földre kényszeríteni. Frici azonban nem sokáig búsul a jegyese után, kacsint egy másik lánynak, aki boldogan bújik vele egy sátorba, melyben gondfelejtő szerelmeskedésük közben boldogan gurulnak a hegyről a völgybe. Jó kis gegek ezek, jókat nevetünk, hiszen vígjátékot látunk! Közben azért készülőben a tragédia! Mari és Bernadette vakon beleszeret a délceg Don Juanba, észre sem veszik, vagy nem akarják észrevenni, hogy mindkettőjüket jól átvágja Don Juan! Itt látható leginkább igazolva az a hitvallása, hogy legnagyobb élvezete a hódítás maga. Legyőzni a szép nő ellenállását! Marinak elveszi a csöpp kis eszét is az úriemberes udvarlás, csak attól fél, hogy a kézcsóknál, amit ő nem igen szokott kapni, nem látszik-e, hogy retkes a keze! A dühöngő Fricit gondolkodás nélkül elhagyja, sőt azzal érvel, hogy Frici – ha szereti őt – örülhet, hogy Mari úrinő lehet! Eszébe sem jut, hogy mennyire megalázza, volt udvarlóját! Aztán persze Bernadette-nek sem hiszi el, hogy annak is szerelmet vallott a szépfiú. Kiváló a két nő vérre menő harca! Cselóczki Viola tele van indulattal, erővel, tehetetlen dühvel! Szuper páros a két nő!!! És még a szerelmi búsulást is le tudják játszani. Borbély Erika alakítása kitűnő! Az est legtehetségesebb színjátszója! Pontosan tudja, milyen a buta nő, akit vakká tesz a szerelem! Lányok, lányok! Kinn is nevetünk a nézőtéren?
Nem volt nehéz kiválasztani a csoportból a Don Juant játszó fiút, de a szerencse folytán Horváth Rudolf Bálint Don Juanja kiválóra sikerült! Rudolf úgy járt-kelt a csetepaték közepette, mint aki tudja, innen ő csak győztesként kerülhet ki, hiszen kiváló hódító! Izmos testalkat, szép arc, kedves tekintet, délceg járás, behízelgő hang és modor. Ez kell a nőknek, és valóban, ez menti meg! Könnyed természetességgel játszotta szerepét, figyelemre méltó alakítás!
A kar mozgása, táncai, a jelenetek képei, a játékosok vezetése pontos színházi háttérmunkát éreztet. Igaz, hogy a Don Juan leghálásabb és számomra legkedvesebb jelenetét kapták, de nem vették félvállról! Kiváló munka.
Gratulálok a rendezőknek, játékosoknak! Igazi összjáték, pontosság, vidám csapatmunka volt!
3. Előadás
A játszótér. Sok kreatív ötlet helyszíne. Mindig izgalmassá teszi a játékot a mászóka, a lépcsőn elérhető kilátó, a több felől ki- és bevezető utak. A nézőket a lépcsők elé ültetik a rendezők. Mivel tudom, hogy miről szól az előadás, máris asszociálok: a „hol fent, hol lent” érzetét, az ábrándok és földi valóság ellentmondásait, a felfelé vágyakozás és lefelé zuhanás fájdalmait vetíti előre a kép. Nem sok időt kapunk ábrándozni, mert máris mozdul a kép. Gyönyörű lányok ülnek a lépcsőkön, piros pólókban, de még a mászókákon is. Hol tartanak az izzó vágyaktól átfűtött lányok a lépcsőkön ülve? Éppen megjárták már a poklokat, és lefelé tartanak, vagy még égő ábrándokkal igyekeznek felfelé? Mindkettő érzés bennük lehet, mert a daluk a szerelemről szól, hol kikiabálva, hol elsírva, hol égő tűzzel szomjúhozva. Akár így, akár úgy, de nem teljes a boldogságuk. Egy lány kiválik közülük, és szinte mindannyiuk lelkéből szólva dühödten kiabálva mondja el a csalódásaikat! Ezt a lányt Kürtösi Adél játssza, aki egymaga felrobbantja a színpadot. Adélra már korábban is felfigyeltem. Nagyon feszíti valami ezt a lányt, engedni kell robbantani, játszani, mert tehetséges! Ha bármit csinál a színpadon, rá kell figyelni! Sokat kell még tanulnia, hogy indulatait, érzéseit hogyan irányítsa, hogyan használja, de jó úton halad. A lányok kimennek, majd később bőröndökkel érkeznek vissza. Mintha egy új lakásba, koleszba költöznének, belakják a kuckójukat, aprólékosan ügyelve rendet raknak. Közben a „szóvivő” Adél elmondja, hogy vett egy új parfümöt, amit minden lánynak, sőt a közönségnek is felajánl kipróbálásra! Jobban árulja, mint bármelyik reklám! A többiek is felizzanak, mindenkinek van sérülése, panasza, és persze ez a férfiak miatt van. És megérkeztünk a Don Juan témához. A csoportban két fiú van, tehát adja magát a lehetőség, hogy megjelenjen az „ellenség”, a szívtipró Don Juan és segítője Sganarelle. Elhangzik a híres párbeszéd a 2X2 józan hitvallásáról, de valahogy elsikkad a női vonal mindent elsöprő gyűlölet-cunamija mellett. Röpködnek a „miért-ek”, a női vádak a férfiak bunkóságáról. A vádlók szenvedélyesek, de mivel nincs védőügyvéd, aki felsorakoztatna néhány érvet a férfiak mellett, ezért a bíróság, vagyis mi nézők, nem tudunk dönteni. Néha elhangzik egy-egy finomabb, lágyabb ének, de nem igazán tiszta, hogy mi is a bánat, a düh oka! Itt emelném ki Sos Karola énekét! Valami ősi erő, energia, egyéni hangszín szólalt meg benne! Jó lenne, ha folytatná a ének tanulmányait! Ha kitartóan dolgozik és talál mentort, akkor még hallani fogunk róla! Az biztos, hogy ezek a nők, ha kezük közé kerül egy „don juan-os férfi, szét fogják tépni. Igazi Danaidák!
Még jó, hogy a záróképben a mi Don Juanunk egyedül marad egy papírnővel, mellyel bizony nem tud mit kezdeni. Ez a büntetés! A nők győztesen továbblépnek, a férfiak egyedül maradnak. Ezek a lányok így döntöttek. De van olyan érzésem, hogy már másnap egy jóképű fickóra kacsintgat szép szemük. És ez így van rendjén.
Rácz Ancsi és Konfár Benji csoportvezetői munkájukban nagyon figyeltek a csoporttagok érzelmeire, a jó közösség kialakítására, a szerető odafigyelésre! Ez azonnal látszott! A jelenetük is inkább szólt a lányok és a két fiú személyiségi problémáiról, a bánatok kezelési lehetőségeiről! „Mondd ki, mi bánt, vállald fel, nézz szembe! És nézz szét, mert mindig vannak barátok is!” Igazán szép lelki tréning lehetett ez a pár nap! Az énekek, térhasználat, kapcsolatok jól működtek, voltak erős színházi pillanatok, de főleg most egy érzelmektől átfűtött öröm- és szeretet előadást láttunk! Nagyszerű munka volt! Gratulálok!
4. Előadás
„…Én az összes szép nőé vagyok, szerezzenek meg, tartsanak maguk mellett, amíg csak bírnak. De mi ez a csodálatos épület a fák között?……
-Ez a Parancsnok sírja. Azután csináltatta, hogy megméltóztatott ölni.
-……..Mindenki csodákat beszél erről az épületről meg a Parncsnok sírjáról. Megnézem közelebbről.”
És Don Juan, a vakmerő, öntelt kalandor, megteszi. Belép. Fennhéjázó gőggel meghívja vacsorára a Parancsnokot, de a szobor megmozdul, bólint. Don Juan először retten meg a szeme előtt lejátszódó csodától. Megfutamodik, nem akarja látni, ami látható.
„Íme a nagy szellemek, akik nem hisznek semmiben.”
A színmű ezen pontján fordulat áll be a Don Juan sztoriban. Látszólag apró mozzanat, mégis fontos a főszereplő jellemfejlődésében. A megrendülés, az elbizonytalanodás pillanata. A következő percekben visszaesik a szerepébe, és elmegy onnan, gyanúsan hangosan, erőszakosan követeli a vacsoráját. Sganarelle-t pedig durván leszidja. Ez a felszín, önmaga félelmét is le akarja győzni a látszólagos nemtörődömséggel, durvasággal. Sőt, még annyira is tudja szerepét játszani, hogy ügyes fortéllyal becsapja és elűzi a hitelezőjét, de a belső lélek-törés már megtörtént.
Ezzel a jelenettel foglalkozott a Boncsér Sára és Hevesi László által vezetett csoport. Nem könnyű feladat, inkább filozófikus a téma, mint bármely más jelenetben. A rendezők próbálták színházi eszközökkel körbejárni a valóság és a csodák, a szemmel látható dolgok és a túlvilági jelek tartalmát. Meg is találtak ennek ábrázolására egy megdöbbentő jelet, egy arcmaszkot, akinek viselője a színtér elején, középen ülve minden egyes elgondolkodásra méltó mondat után szépen, lassan körbenéz a közönségre. Mintha megállítaná az időt: várjatok csak! Értitek ezt? Ti is így gondoljátok!? Hatalmas szemeivel belenéz a lelkünkbe, és már tényleg elbizonytalanít abban, hogy most akkor mi is az igazság! A szobort alakító játékos fehérre festett arcával, méltóságteljes bólintásával, szintén egy jel. Álom vagy valóság? Tovább él a lélek? Eltörölhetők a bűnök, vagy majd tényleg el kell számolni velük azon a bizonyos végórán?? Mert a szobor bólint. minden tudásunk, hitünk megrendül. elbizonytalanodunk. A kéretlen látogatók távozása után visszatér a szobor túlvilági nyugalma, az örökkévalóságig ott ül majd, és pengeti a citeráját. Nem kellene belépni az ő világába. Tisztelni kell a halottak birodalmát, mert megrendítő az élőnek a túlvilág valóságával szembenézni.
A jelenetnek két civil nézője, szemlélője van, akik időnként egy könyvből olvasnak fel valamilyen filozófiai elmélkedéseket. Őszintén szólva, nem értettem a szerepüket, sőt az elhadart, közömbös felolvasásukra sem tudtam figyelni. Bár felmutatták a könyv címoldalát, de én azt sem láttam jól. Lehet, hogy jelentősége lett volna a könyv írójának, címének ismerete? Ha az volt a cél, hogy ezzel kizökkentsék a nézőt, elgondolkoztassák esetleg, hát ez nekem nem jött le. Sokkal erősebb hatása volt a maszknak és a fehérre mázolt szobor jelenlétének. Ügyes fogás volt viszont a szolgálót két csivitelő poszátára osztani, vagyis két kislány szavankénti szövegmondásával a kotnyeles szolgálót megjeleníteni. Kis-Berkes Beatrix és Csobot Gyopár ügyesen, pontosan és kedvesen játszott! Jó volt őket nézni, hallgatni! Ez a kis geg oldotta a tragédia mélységét, nevethettünk a játékukon. Érdekes és mindenképpen tehetséges színjátszásra utalt a Don Juant alakító Fonyó Ábel játéka. Spontaneitása, gördülékenysége, furfangja, rámenőssége Don Juan minden jellemvonását sűrítette, ugyanakkor nagyon egyedi alakítást hozott! Gratulálok!
5. Előadás
Az egyetlen előadás ezen a délutánon, amely bent az erdőben játszódik. Már vártam ezt a helyszínt, hiszen minden évben kacérkodnak a csoportok a természet vad rejtekében, az erdő különleges tisztásain, a fák, bokrok díszletei között játszani. Ezen a részen is volt már előadás korábban, de persze a rendezők mindig keresik a hely szelleme és a mondandójuk közti kapcsolatot kiaknázni.
A végéhez közelít a sztori. Don Juan még találkozik apjával, és megfejeli bűneit azzal, hogy apját is kegyetlenül becsapja, megcsúfolja, kiröhögi. A szegény öreg belehal. Don Juan is vergődik, mint a haldokló vadállat, próbál még rúgni, vágni, de lassan csúfondárosan elnyeli a föld. Ezt konkrétan megjelenítik a rendezők, mert elől, a játéktér közepén, a legfontosabb helyen egy igazi sírgödröt ástak. Don Juan a sír felett játszik a halállal, játszik az apja jóhiszeműségével, játszik a múlt bűneivel. Eszembe jut „Akárki” története, a középkor végi üzenet, hogy a halállal nem lehet játszadozni, nem lehet alkudozni, az jön. És mindenki egyedül marad a végső háborújában. Don Juan is egyedül marad a sír szájánál, akárhogy hadakozik, beveti minden eddig jól bevált taktikáját, egyedül marad. Felette a régi idők emlékei, a megcsalt nők hada. Nem bocsátanak meg, nem sajnálják, sőt, szinte kéjes bosszúvággyal sorolják a férfiak hibáit, amit persze értjük, a donjuani bűnök váltottak ki. Váratlan kép: a sírból felkapaszkodó nő, talán jelképesen minden elhagyott nő lelke. Donna Elvira a sír fölött olvassa fejére Don Juan bűneit, miközben barátnői alig bírják visszatartani, hogy ő is utána ugorjon. Rendkívüli az elkeseredése, a fájdalma. Nagyon erős jelenet ez, a nő karját visszahúzó életösztönnel folytatott harc is. Elvirának már mindegy. A tiszta lelkű nő szinte megbolondul a tehetetlen fájdalomtól, vagy széttépi Don Juant, vagy velehal. Különleges erővel játszotta a tehetséges Hojsza Lili az est legszenvedélyesebb Donna Elviráját láttuk!
A női kar kiváló szöveget kapott a férfiak gyalázására, gratulálok a dramaturgnak. Külön érdeme, ha ez a dramaturg egy férfi volt, hiszen rendkívülien erős férfi-kritika, minden megalázó, aljas, alantas, trágár szövegköntösbe bújtatva. A lányok kellő élvezettel tudták ezzel a szöveggel a dühöt, a gúnyolódást, a gyűlöletet kifejezni. Félhet, aki ezeknek a felajzott nőknek a karmai közé kerül! Egyértelműen a nők győztek itt. Felizzott szenvedélyüket azzal is fokozták, hogy a hófehér ruhájukat sárral kenték össze, mintegy harci ruhába öltözve. Don Juan mellékes, kis bábfigurává vált. Onthatta a vért a sírjába, nem sajnálta senki. Kiemelkedett a nők karából Bugyi Zsanett, aki szinte vezér-ünőként mutatott példát női társainak a küzdelemre. Dionüszosz bacchánsnői lehettek ilyen félelmetesen harciasak!
Hornok Máté és Varga Levente rendezése, csoportvezetése sok belső szenvedélyt szabadított fel a játszókból, kiválóan használták a tér lehetőségeit, kiváló dramaturgiai munkát végeztek, képileg erős színházi pillanatokat hoztak létre. Gratulálok!
6. Előadás
Moliére Don Juanja az utolsó jelenetekben sem tagadja meg önmagát.
„Akinek van esze, alkalmazkodik a század bűneihez.” Ő is új terveket sző, képmutatóvá fog válni, mint mindenki, csak kicsit óvatosabb lesz. Nem bánja meg bűneit, kigúnyolja az ég kegyelmét, és elutasítja. Jön a halál, a villám hatalmas dörgéssel lesújt rá, és elnyeli a föld. Mindenki, akit megbántott, becsapott elégedett lehet, csak Sganarelle sír a pénze miatt. Sok-sok éves szolgálatáért nem kapta meg a bérét! Jaj, neki!
Sganarelle siránkozása a mű végén megint egy fricska Moliere részéről. Don Juan végzete egy pillanat műve. Eltűnt, meghalt. Mintha Moliere túl hirtelen vágná el a szálakat, és tenne pontot a történet végére. Vajon azért, hogy az egyháznak és a királynak megfeleljen a mű befejezése, és a végítélet tetsző legyen kora erkölcsi normáinak: a bűnösnek bűnhődnie kell. De vajon elég büntetés ez számára? Itt hagyta ezt a képmutató világot. Nem inkább megváltás ez néki? Egyáltalán, ki a bűnös? Az álszent, hazug világ nem ugyanolyan bűnös-e? Ítélkezhet-e ez a világ Don Juan felett? A gyors lezárás hagy egy kis rést a gondolkozásra. Ezt a rést járta körbe az utolsó előadás. Gondolkoztak, nem ítélkeztek.
Sganarelle belebonyolódik már a filozófiai gondolkodás bugyraiba. Önellentmondásokba keveredik, összekuszálja a szálakat. Amit eddig biztosan hitt és állított, már csak üres frázisokká vált. Kellerwessel Klaus Sganarelle-je pontosan érezteti velünk, a nagy filozófiák létjogosultságának eltűnését. Teljesen abszurd már az érvelése, nincs is kivel megvitatnia, nincsenek már ellenérvek, minden összezavarodott, értelmetlenné vált. Don Juan kiüresedett tekintettel csak annyit kérdez: „desszert lesz-e”- majd unottan cigarettára akar gyújtani. Sganarelle öngyújtója elromlott, de feltalálja magát, kér tüzet a nézőktől. Kicsit povedál egy csinos nővel, aztán visszalép szerepébe. A színpadi „félre” megnevettet, kizökkent. Jólesik. Az abszurd drámák világát idéző „elbeszélünk egymás mellett” érzetét kelti W. Klaus monologizálása, ahogy hol belelendülve ontja a régi frázisokat, hol megszakad a beszéde, kiüresedett meglepetéssel hallgatja szinte önmagát, és nem érti, mi történik. Beckett, Ionesco hangulatok, kiváló színészi munka! Az abszurd komikus elemei sem hiányoznak: megszólal egy mobilhang valahol, mindenki megbotránkozva néz szét, még a rendezők is dühösen tekintenek a nem ismert bűnösre, aki ilyen durván megsérti a színház törvényét! Klaus kétségbeesetten próbálja keresni a mobilhangot, míg az első sor előtt találja meg a készüléket, amely a földbe ásva zengett kétségbeesetten. Szóval blöfföltek. Egy kis elidegenítő effekt: ne agyaljunk már túl sokat, nézzük más szemszögből a világot, könnyebb minden egy kis humorral. De felfogható ez a jel annak is, hogy mostantól fordul a kocka, vigyázat, kezdődik a „pokoljárás”, vagyis megnézzük a lecsupaszított valóságot! Biztonsági öveket bekapcsolni, száguldunk a lélek bugyraiba.
A szereplők hátul sorfalat állva szoborként biztosítják a hátteret, onnan lépnek ki-be a szerepük szerint. Rövid, erős jelenetek idézik fel Don Juan kalandjait, néha kicsit mára hangolva, de teljesen értjük a párhuzamokat.
Férfi és nő az autóban. Férfi idegesen figyelmezteti az elábrándozó nőt a vezetési hibákra. Kiválóan alakítja a kétségbeesett férfi-navigátor szerepét Tóth Marci, aki már több éves színjátszói gyakorlattal rutinosan játszik! Feszes tempó, feszült hangszín, kétségbeesés! Nagyon jó!
Kiváló jelenet a „kutya-macska” civakodása, a nő és férfi örökérvényű ellentéte, a se veled, se nélküled mozgásszínházi elemekkel történő megjelenítése! Szőke Helga és Tóth Attila érett, átgondolt, pontos, erőtől duzzadó játéka elvarázsolt!
Fontos részek a gitárosok játékai, a zenei és ének részek. A halál, a meggyilkolás különböző nemeinek élvezettel történő felsorolása.
Látjuk a „Donna Elvirák” sokaságát, a becsapott nők különböző hangú siralmait! A lágyan, keményen, közömbösen, szenvedélyesen, okosan, gúnyosan, ártatlanul, éretten stb, megszólaló női monológok azt bizonyítják, hogy az ’elvirák” milyen sokfélék, hiszen minden nő átéli egyszer a megcsalattatás miatti fájdalmat.
A rendezők nem kímélik a fiúkat sem. Ők is megmutatják síró lelküket, azt is, amit nem szabad, mert talán nem férfias. Ők sokszor befelé sírnak. Most kicsordultak a könnyek.
Don Juan megrendülten, magányosan áll. Vége. Arcán, tekintetében már nincs lelkesedés. Kiüresedett, kedveszegett férfi áll előttünk. Budai Bendegúz szép alakítása, hiteles jelenléte teljesen meggyőző. Don Juan elfáradt, kihűlt benne a tűz, megadta magát. Győzött a konvenciók világa. Levest kanalaz kedvetlenül, nem érzi az ízét, nem lelkesíti már az illata. Felesége körülötte zúgatja a porszívót, eltűnteti a múlt porát, a fiatalság minden őrületét, szépségét. Szürke valóság. Don Juant elnyelte a föld, eltűnt. Ez itt már a zakatoló valóság csörtetése. Tragédia.
Szépen átgondolt előadást rendezett a Bata Éva – Bárnai Péter – Szabó Csilla triász. Minden pontos, tiszta. Talán túlságosan is lehiggadt, lenyugodott rendezői elképzelések valósultak meg. Emlékszem azokra a korábbi tüzes, mindent szétrobbantó, szenvedélyes előadásaikra, amelyek kiszabadították a szabadság szellemét az alkotás öröméért. Leszűkült a tér, behúzódtunk az eresz alá, onnan nézünk szomorúan a világra. Elmúlt a láz? Meghalt bennük is Don Juan? Sokat láttak, sokat tapasztaltak, sokat csalódtak. A színház akkor jó, ha a kor lenyomata. Most ilyen kort élünk.
Moliere eleget tett a király elvárásainak, kora erkölcsi szabályainak, az etikettnek: megírta a Tartuffe 5. felvonását, Don Juant pokolra küldte, az Embergyűlölőt (Mizantróp) világgá kergette, vagyis önmagát „lúgozta ki”.
Vajon elégedetten halt meg előadás közben a színpadon???!!!
