XXI. Színjátszó Maraton

Arról beszélgettünk Kiszely Ágnessel a Ciróka Bábszínház igazgatójával, hogy a színházi világban, és megjegyzem talán az élet minden területén kezdünk úgy anekdotázni, hogy COVID előtt vagy COVID után. Mintha egy háborút, vagy egy újabb ipari forradalmat éltünk volna meg. De ha jobban belegondolunk, van okunk az aggodalomra, hiszen az idei Maraton is megmutatta, hogy lassan de biztosan halad előre a közösségek és a közösségi események hanyatlása, melynek ellenszerét folyamatosan kutatjuk. A 2022-es Maraton egy délután alatt végbement, miközben a 2019-es esemény 3 napban tudta összesűríteni az évad kecskeméti színházi terméseit. Idén összesen 6+1 produkciót tekinthetett meg a nagyérdemű a Ciróka Bábszínház nagyszínpadán.

A maratoni játékot a legfiatalabbak indították el, a Vásárhelyi Pál Általános Iskola drámatagozatosai. A Diridongó csapat Vass-Eysen Ábel vezetésével a Zöld Petike c. mesét elevenítették meg a színpadon. Izgalmas képi világgal, lelkes apró játszókkal és sok mosollyal töltötték meg a színpadot a gyerekek, miközben főhősük üzte a sorsát, hogy végül megtalálja szíve választottját és fele királyságát.

Ez után következett a Csiribiri csoport ugyancsak a Vásárhelyi Pál Általános iskolából, akik a Rút kiskacsa c. mesét vitték a deszkékra, Rácz Annamária rendezésében. A kirekesztés és a másság problematikáját járta körül a csapat, mindenzt finom érzékenyítéssel, ügyes játékokkal kiegészítve. Látszott a csapaton, hogy a témakört magukévá tették, sokat beszélgettek róla, így jól értették, hogy mi miért történik a játékban, és hogy mekkora tétje van a kirekesztésből fakadó helyzetnek.

A harmadik általános iskolás csoport a Ciróka Bábszínház Lazarcú Maszkák csapata volt, akik a Sú(j)ozó c. rémmesét mutatták be. A csoport a tanév folyamán maga alakította a mese cselekményét, úgy hogy abba a játszók hétköznapi kérdései, problémái is bekerültek. A történetben a 14 éves Léna keresi az útját. Először úgy tűnik minden ellene dolgozik az életben, ám később, kalandozásai során ráébred, hogy csakis önmaga felelős a tetteiért és viselnie kell azok következményeit is.

A középiskolás korcsoport első előadását az Ifjú Morbid Színpad (Hírös Agóra) prezentálta, akik Weöres Sándor: Holdbéli Csónakos c. örökérvényű drámáját vitték színpadra. Pávaszem (főszereplő – Petrov Panna, Lantos Luca) örök szerelme az elérhetetlen holdbéli csónakos iránt csillapíthatatlan. Folyton hozzá vágyik, miközben az öreg király aki nem mellesleg az apja, megpróbálja férjhez adni lányát. A jelöltek egytől egyik félelmetesek és degeneráltak, így pávaszem a barátaival elszökik a várból, hogy elmeneküljön a kényszerházasság elől. Útja során sok kalandban vesz részt, mígnem megkapja élete lehetőségét, hogy a plátói szerelmével mégiscsak találkozzon. Ehhez egy hatalmas mágiába kell ugrania. Ha elég bátor kiérdemelheti az örök szerelem beteljesülését. Igen ám de az ugrás pillanatában, hű barátja visszarántja őt, így Pávaszem életét megmenti, aki rájön arra, hogy nem az elérhetetlen túlvilágban kell keresni a szerelmet, hanem a valóságban, ahol sokszor közvetlen mellettünk van a lehetőség, csak nem vesszük észre.

A Kadásokk Színjátszókör (Kada Elek Szakközépiskola) a COVID gyötrelmeit és vidám pillanatait sűrítette egy mozgalmas előadásba. A rögzített improvizációk sorozatán keresztül betekinthettünk a fiatalok mindennapjaiba, az online oktatásba, a bevásárlásba, párkapcsolatokba, társadalmi problémákba stb. A játszók nagy odaadással elevenítették fel az elmúlt éveket. A nézők hol kacarászva, hol fájdalmasan sóhajtva konstatálták, hogy miképpen élte meg a Kadásokk csoportja a vírusidőszakot. Egy biztos vissza nem várjuk ezeket a bezártsággal és szabályokkal teli időszakot.

Jászberényi Balázs és Győrfi Martin gondoltak egyet, és megalapították saját mini társulatukat, Győrberényi Malázs néven. Elhatároszták, hogy Slawomir Mrozsek híres művét a Strip-tease-t viszik színpadra. Vállalkozásuk sikeresnek titulálható, hiszen eljutottak vele az Országos Diákszínjátszó Fesztiválra, és játszhatják a Múzeumok Éjszakáján is. Az abszurd dáma nagy kihívás még a profi színészeknek is, de elmondható hogy az ifjú titánoknak sem tört bele a bicskájuk az olykor feje tetejére állíott történetbe. Két férfi egyszer csak egy üres, kopár szobában találja magát. Utolsó emlékük, hogy az utcán mennek a munkahelyükre. Nem értik mi történik, és ezt a furcsa helyzetet tetézi, hogy a börtönükben véletlenszerűen megjelenik egy ismeretlen kéz, amely ruhadarabról, ruhadarabra vetkőzteti őket. A két férfi a végsőkig próbálja megfejteni, megoldani a helyzetet de mindhiába. A történet zárását értelmezhetjük beteljesülésként, vagy halálként is. Nagyszerű abszurd játék volt!

A hetedik ráadás előadást a K2 Társulat przentálta, mint egy meglepetést a maratonozóknak. Tantermi dráma jelleggel játszották el a Hamlet egy ügyesen meghúzott változatát, ami elsősorban Hamlet küzdelmét, őrületét helyezi a középpontba, és azt a sok igazságtalanságot amiken keresztül eljut a halálig. A nézőtér körbevette a játékteret, melyben még egy bábjátékhoz készített paraván is helyet kapott, hiszen az előadás fontos kellékét, társát képezték a kesztyűbábok is, melyek további szereplőket elevenítettek meg, hiszen a több mint 20 szereplős darabot 3 színész játszotta el, sokszor bravúrosan. Akik látták az előadást elégedetten tapsoltak a program zárásakor. Gratulálunk a produkcióhoz, élveztük minden pillanatát.

Találkozunk jövőre a XXII. Színjátszó Maratonon!