Június 2025-ben ismét megrendezték a Színjátszó Maratont, amely a kecskeméti és környékbeli fiatal színjátszók egyik legnagyobb seregszemléje. A kétnapos rendezvényen 11 produkcióban közel 130 fiatal lépett színpadra, a nézőszám pedig megközelítette az 1000 főt. A programnak a Ciróka Bábszínház adott otthont, amely fő támogatóként járult hozzá a sikerhez.

A rendezvényt Kuthy Ágnes, a Ciróka Bábszínház művészeti vezetője nyitotta meg inspiráló beszédével, amelyben kiemelte a fiatal alkotók kreativitásának és összefogásának jelentőségét. A szervezők ezúton is köszönetüket fejezik ki Kuthy Ágnesnek a támogatásért és a lelkesítő szavakért.

A Színjátszó Maraton eseményeiről a helyi és országos média is beszámolt: tudósított róla többek között a Gong Rádió, a Kecskeméti Televízió (KTV) és számos online újság.

A rendezvény lebonyolításában kiemelt szerepet vállaltak a szervezők, köztük Rácz Annamária drámapedagógus és Tóth Attila a Kadásokk Színjátszókör rendezőasszisztense, akik a Színjátszó Maraton főszervezőiként gondoskodtak a program zökkenőmentes lebonyolításáról. Mindketten elégedetten nyilatkoztak a rendezvény végén.

A nézők és a résztvevők visszajelzései egyöntetűen pozitívak voltak: sokan kiemelték a színvonalas előadásokat, a szervezés profizmusát és a közösségi élményt, amelyet a Színjátszó Maraton nyújtott.
A Színjátszó Maraton idén is bizonyította, hogy a fiatalok tehetsége és lelkesedése képes új színt vinni a város kulturális életébe. A szervezők célja, hogy a rendezvény hosszú távon is hagyománnyá váljon, és jövőre még több produkcióval, még több nézővel találkozhassanak.