A Ciróka Bábszínházban működö Lazarcú Maszkák színjátszó csapata, az idei évben újult erővel kezdte meg a munkát. Szeptemberben 15 fővel indult el a csoport, és kitartó játékos munkával decemberre összeállt a téma, amivel a színpadon szerettek volna foglalkozni. A csoportban éppúgy megtalálták a helyüket a legkisebbek is, akik idén a második osztályt végezték, és a legnagyobbak is, akik idén ballagnak a 8-ból. A csoport által kreált történetben, egy Léna nevű 14 éves lányt ismerünk meg, akinek elváltak a szülei és anyukájával meg az öccsével él együtt. Léna úgy érzi az egész világ ellene fordult, és arra játszik, hogy tönkretegye őt. Otthon családi perpatvar dúl, az iskolában kirúgás fenyeget, a barátnők pedig kétszínűen ellene fordulnak. Léna nem bírja tovább a feszültséget és egyik nap, félve, hogy anyukája meglátja hogy a szemei ki vannak sírva, felbújik a padlásra, hogy ne vegyék észre. Igazából el akar bújni az egész világ elől. A padláson azonban elszenderedik, majd furcsa zajokra ébred. Régi gyerekjátékai, egy mackó, egy egérke és egy furcsa szemű baba mászik elő a kartondobozok közül, majd ébresztgetni kezdik Lénát, hogy üdvözöljék.

MACKÓ Léna, emlékszel ránk?
LÉNA Álmodom?
MACKÓ Nem álmodsz. Én avgyok az. Mackó! Gyere ide ölelj meg végre öreg barátom! (elindul Léna felé, de az ijedten elhúzza magát Mackó elől) Na? Mi történt? Nem emlékszel? (táncolni kezd és énekel, a többiek is csatlakoznak)
BABA, MACKÓ, KISEGÉR (táncolva) „Mackó, Mackó mondd meg nékem hol lehet a lépes méz, ha megmondod kérlekszépen, tiéd lehet az egész!”
LÉNA Ezt nem hiszem el.
BABA Jaj Léna biztos emlékszel.
LÉNA Igen emlékszem. De az hogy lehet, hogy…
MACKÓ Beszélünk? Hát így. Én sem tudom.
KISEGÉR Egyszer csak felébredtünk és most itt vagyunk.
LÉNA De miért?
MACKÓ Mert segítségre van szükséged.
LÉNA Nekem? Nincs szükségem semmire és senkire.
BABA Na. Nyugodtan legyél őszinte.
LÉNA Mondom, hogy nincs semmi baj, és ha megbocsátotok, én most… (indulna)
MACKÓ (a többi játéknak) Erről is a Sújozó tehet.
KISEGÉR A Sújozó mindent elront.
LÉNA (megtorpan és visszafordul) Kicsoda?
KISEGÉR Nem ismered?
BABA Honnan ismerné? Az emberek nem is tudják, hogy létezik.
LÉNA Ki az a Sújozó?
MACKÓ Hát ő már nem is „ki”, hanem „mi”…

Léna egy hatalmas kaland részesévé válik, melynek során felfedezi az elveszett játékok birodalmát, ahol ha minden igaz megtalálja a problémák fő okozóját az kegyetlen Sú(j)ozó mestert aki tönkreteszi állítólag az embergyerekek életét. A mese végére azonban egy meglepő fordulattal Léna ébred rá saját létének és az élet dolgainak fontos tanulságaira.
A Lazarcú Maszkák a Magyar Drámaipedagógiai Társaság által minden évben megrendezett Weöres Sándor Országos Gyermekszínházi Találkozó regionális vetélkedőjén mutatta be az előadást, 2022 áprilisában, majd innen a szakmai zsűri döntése alapján (Arany Minősítés), meghívást kapott az Országos Fesztiválra, melyre mindössze 28 csapat juthatott el az országból. A fesztivál két napos volt, így a színjátszók sok előadást megnézhettek, ismerkedhettek más városok színjátszóival és megmutathatták képességeiket a Vojtina Bábszínház nagyszínpadán majd 200 néző előtt. A fesztivál szakmai zsűrije dícséretesnek tartja a munkát és külön kiemelték, hogy a történet kiváló adaptációja a fiatalkori útkeresésnek, lázadásnak. Továbbá nagyon megdícsérték a bábjátékot az előadásban, kiemelve a koncentrált és figyelmes bábmozgatást, mely a profikat meghazudtoló módon jelent meg a színpadon.

Előadás címe: Sú(j)ozó, Csoport neve: Lazarcú Maszkák, Ciróka Bábszínház, Rendező: Sárosi Gábor, Sendula Anna, Díjak: Regionális Arany minősítés, Különdíj – a kamasz útkeresés ábrázolásáért, Közönségdíj, WSO Országos találkozó – Országos Diploma