Jöttünk, Játszottunk, Visszamennénk

2022 november 26-27-én rendezték Mosonmagyaróváron a XXXII. Moson Megye Színjátszó Találkozót, mely az elmúlt tíz évben vált nemzetközi megmérettetéssé, hiszen Szlovákiából, Szerbiából is érkeztek magyar nyelvű színjátszó csoportok, hogy bemutassák előadásaikat.

A Kecskeméti Színjátszó Műhely az elmúlt 15 évben rendszeres résztvevője ennek a fesztiálnak. Szeretünk ide járni, mert fesztiválhelyszínnek kiváló, a 3 tagú szakmai zsűri (Pápai László rendező, Regős János Szkéné Színház művészeti vezetője és Gergye Rezső a vasvári Nagy Gáspár Kulturális Központ igazgatója) mindig nagyon hasznos tanácsokkal lát el minket, tehát nagyon jó a szakmai beszégetés, a mentoráció. Az program nagyon színes, ugyanis ezen a fesztiválon nincs megkötve a fellépők korosztálya. Láthatóak itt általános iskolások, középiskolások, és amatőr felnőttek is, sőt vannak évek amikor fogyatékkal élő csoportok is bemutatkoznak a legnagyobb örömünkre. A játék életet ad, a játék közösséget épít, a játék együttérzést szül.

A rendezvény a COVID időszak alatt a megszokott májusi időpontról átkerült novemberre, ami nem a legjobb időpont a színjátszóknak, hiszen a tanévhez igazodva készülnek az előadások, így azok csak tavasszal szoktak készen állni a bemutatásra. Így idén is olyan produkcióval mentünk, melyet az előző tanévben készítettünk és mutattunk be. Mrozek: Strip-tease c. darabjának két ellentétes figuráját Jászberényi Balázs és Győrfi Martin alakítják, a csapattal játszik még Rozmán Endre és Lantos Luca is. Az előadás az előző évadban már elnyert több díjat, különdíjat, és nagyon szeretjük játszani, így Mosonmagyaróváron is jó energiákkal léptünk színpadra.

A záró eseményen ráadásul két előadás kapott fesztivál nagydíjat, az egyik a kecskeméti volt. Így egy Fődíjjal egy Ezüst minősítéssel, Oklevéllel és sok gratulációval indultunk haza. Jó emlékeket viszünk magunkkal, szakmailag és emberileg is. Jövőre ugyanitt találkozunk, de mi már egy új előadással készülünk! 🙂