Petrov Panna, Radnóti Diplomás

Gratulálunk Petrov Pannának a Kecskeméti Színjátszó Műhely oszlopos tagjának!

Négy év kihagyás után a Győri Nemzeti Színházban november 5-6-án rendezte meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Radnóti Biennálét, illetve a XXVII. Radnóti Miklós Vers- És Prózamondó Versenyt.

A Magyar Versmondók Egyesülete válogatja be erre a rangos eseményre a versmondókat, tehát csak meghívásos alapon lehet bekerülni a fellépők sorába. Olyan fiatalok kaphatnak felkérést, akik más országos versenyeken első helyezést értek el. A zsűriben a Magyar Versmondók Egyesülete négy Radnóti-díjas művésze foglal helyet: Lutter Imre előadóművész, költő, a zsűri elnöke, Pataki András rendező, művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár, Tóth Zsóka előadóművész, közművelődési szakember és Wiegmann Alfréd rendező.

Petrov Pannát kérdeztük

  • Milyen eredmények kellettek ahhoz hogy bekerülj a versenyre?

Két évvel ezelőtt indultam a Latinovits Zoltán Országos Versmondó Versenyen, ahol harmadik helyezést értem el, majd tavaly ismét ott voltam és második lettem.

  • Mivel érdemli ki valaki a Radnóti Diplomát?

Sok mindentől függ ez szerintem, például attól is hogy kik foglalnak helyet a zsűriben. Hogy ők mit preferálnak egy versmondásban. Idén én három olyan verset választottam, ami különböző oldalaimról mutat meg engem, volt egy szerelmes vers, egy erős, kemény női vers és egy a hazaszeretetről. Vettem a bátorságot, és mindhárom verhez, jelzés értékkel felöltöttem magamra valamilyen jelmezt. Gondolok ott egy sálra, vagy kiegészítőre. Olyat ami a karakterhez illett. Fontos még az artikuláció, a mimika, és hogy tényleg mennyire passzolnak ezek a versek a figurához, mennyire mélyről jönnek az érzelmek és a gondolatok.

  • Kik támogattak abban, hogy ezt az eredményt elérd?

Orbán Edit drámatanár segít a versválasztásban és hozzá járok verselni. Persze olyan értelemben szabad vagyok, hogy magam döntöm el melyik verset érzem magaménak a legjobban. Meg persze nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek, hiszen 9 éve amikor eldöntöttem, hogy színjátszó leszek, mindenben támogattak és ez azóta is így van. Továbbá ott van még az Színjátszó Műhely is ahol sokat gyakorolhattam a színpadi jelenlétet és a karakteralkotást, ami ugyancsak hozzájárult ehhez.

A 16 és 21 év közötti korosztály versmondó-társadalmában sokan mondanak jól verset, ám kevesen képesek érzékenyen és érvényesen hozzányúlni és tolmácsolni a klasszikus és a kortárs költészet reprezentatív alkotóinak verseit, amelyek meghatározzák mind társadalmunk, mind az egyén életében jelentős eseményeket, a múltból jövő és jövőt meghatározó fordulópontokat, sorsíveket, sorsfordító momentumokat. Erre volt képes Petrov Kata Panna, aki a 2022. évi Radnóti-diploma átvevője. „ (Magyar Nemzet, 2022.11.12.)