Régi-új csapattal bővült a Műhely

Az előző tanév örömteli kecskeméti színjátszós fejleményei közé tartozik, hogy 2022 késő őszén, pár év szünet után újra alakult a Katona József Gimnáziumban a színjátszó csoport Tóth Ákos Károly vezetésével. Ákos maga is katonás színjátszó volt, aki – mint oly sokan mások – Orbán Edit tanárnőtől kapta meg az egész életre szóló útravalót a színház szeretetéhez.

A 9-10-esekből álló diákszínjátszó csoport nagy lelkesedéssel és kíváncsisággal vetette bele magát a színház csodálatos világának felfedezésébe, de sok külső hátráltató körülmény pont a legrosszabbkor csapott le egyszerre, így nem tudott elkészülni tavaszra a várt előadás. De ez nem vette el a kedvüket, ősszel még nagyobb lendülettel vágnak majd bele a közös munkába és játékba.

De ahol bezáródik egy kapu, sokszor nem messze kinyílik egy másik. Így történt ez a Katonában is. Egy csapat 7-es lány olyan lelkesen és kitartóan dörömbölt a diákszínjátszó próbaterem ajtaján, hogy márpedig ők színjátszózni akarnak, hogy nem volt mese, meg kellett alakulnia egy új gyermekszínjátszó csoportnak. Rövid tréningezés után Szálinger Balázs A csillagszemű juhász című népmese feldolgozásán kezdtek el dolgozni (érdekesség: a darab ősbemutatója a Budapest Bábszínházban volt, ahol a Királylány szerepét Spiegl Anna, szintén régi katonás színjátszó játszotta).


Az előadás regionális arany minősítést és meghívást kapott a XXXII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozóra, melyet idén Pécsett rendeztek meg. A Találkozóval egy időben a Kecskeméti Tehetségsegítő Tanács döntése alapján a színjátszó csoport egyik tagja, Rácz Jázmin Kistehetség díjat kapott.