Rohan a világ, ezer dárdájával támad az internet, a telefon flották vesztegzár alatt tartják az elmét, és a kapitalizmus, mint pocakos nagyúr, mosolyogva ciccent fel egy dobozos Coca Colát , miközben büszkén számolgatja a tárcájában gyülemlő papír boldogságot.
Ezek a bosszantó gondoltaok, ezek a nyugvást nem adó érzelmi helyzetek juttatták el odáig a Paszt szervezőit, hogy idén lógjunk meg picit a XXI. század valóságából, és ugyan vizsgáljuk már meg, hogy milyen lehetett, még a földművelés előtti időkben, amikor a természet határozott meg minket, és nem mi a természetet. Parádfürdő kiváló hely erre. A Mátra ősi erdejei, és vízpárába öltöző lankás völgyei, önmagukban időgépként működnek. Az elme lecsillapodik, a test megerősödik és a lélek kinyílik a tágas, csillagos égbolt felé, hogy spirituális magányát elhagyva, közösségi energiává kovácsolódjon.
Megérkezésünkkor tisztáztuk a játékszabályokat. Persze nálunk nem kellenek iskolarendőrök, vagy szigorú ellenőrzések, mert itt a szabályok közös megeggyezésen alapulnak. Ha egyetértünk vele akkor betartjuk, és nincs mit tovább beszélni. Az első szabály, hogy két világra osztjuk a tábort. Az egyik a lakóépületek belső tere, ahol a globalizáció termékei, az elektroms kütyük elérhetőek és használhatóak, a másik világ, a küszöbön túl, a natív törzsek világa. Kint nincs lámpafény, nincs telefon, nincs bluetooth hangfal, füllhalgató. Kint sokkal több van: a föld, az ég, a tűz, a víz és az élőlények, köztük az ember. Erről regéltünk a színház eszközeivel, ezt próbáltuk megemészteni, aztán a végére (úgy a hatodik nap éjszakáján) megértettük miről is szól ez, mit akar tanítani a tábor.
Azt, – amit nagyon sok bölcs próbált szavakkal tanítani, mégsem érte el célját vele-, hogy tapasztald meg az egyszerű és tiszta boldogság forrását azáltal, hogy engeded a folyton diktáló, zaklató, agresszív gazdasági világ és pénz eszméit magad mögött hagyni, és lásd meg, hogy a boldogságot pont a mi világunk fátyolozza el előlünk, és nemhogy szabadabbak leszünk tőle (ahogy ezt állítja), hanem észrevétlen vastagszik a fal a boldogság és köztünk a téves eszmék által.
A tábor végén ott álltunk egy nagy körben, a hold ezüstös fényében, és egyszerre könnyű volt szeretni. Könnyű volt együtt, őszintének lenni. Megláttuk, hogy mindig magunkon kívülre mutogatunk, ha a hibák okát kutatjuk, pedig a feszültség bennünk van, mi vetítjük ki azt a világra. Tehát bent, magunkban kell keresnünk a feloldozást és a megbocsátást.
FOLYT.KÖV.
