2020 nyarán elbúcsúztunk a Kecskeméti Színjátszó Műhely régi barátjától, a Kamraszínháztól. A lassan húsz éve működő kamra , ahol számos híres mai színészünk próbált, izzadt és élte át élete első színdarabjait, leromlott állapota és tűzveszélyessége miatt kipakolásra került. Az elkövetkezendő sorokban a pakoláskor szerzett tapasztalatokat és élményeket olvashatják.
A kamrára a legjobb szó a bunker. Ez volt az a hely, ahova el lehetett vonulni a világtól és szabadon próbálni, játszani és élvezni egymás társaságát. Nem félni semmilyen külső behatástól. Másrészről pedig a szó szoros értelmében is illik rá, hiszen eredetileg a második világháború alatt használták menedékhelynek. Sárosi Gábor és Törőcsik Tibor a Katona József Gimnázium tanulói voltak, amikor felfedezték. Az akkori igazgatótól, Baltás Dánieltől engedélyt kértek és neki is láttak a munkálatoknak. Saját erőből kifestették, kitakarították, fúrtak faragtak és az elektronikai rendszert is beszerelték. A díszteremből levittek régi használatlan padokat és fekete táblákból megcsinálták a színpadot. 2003-ban Elkészítették azt a helyet, ami teret adott sok évnyi színjátszásnak, örömnek és életnek.
„Számomra ez a pakolás, leltározás egy barangolás volt a múlt színjátszók történetébe. Érdekes volt látni, hogy régen ez a kamra a színjátszó műhely központja volt. Amikor a leltározásra került a sor, tátott szájjal hallgattam, hogy Edit néni minden tárgyról tudott egy sztorit mesélni. Emellett kellemes érzés felfedezni, hogy anno Sárosi Gábor, aki most a színjátszóműhely vezetője, színjátszócsemeteként kezdte.” Számolt be Papp Sára, a Kadásokk Színjátszókör tagja.
Belépve a kamrába, a hely azonnali vidámságot és energiát áraszt, jelenlegi állapota ellenére is. A falra akasztott képekből tisztán le lehet szűrni milyen élet volt itt, és a Színjátszó Műhelyben egykor. A régi színjátszók tablóképei, a Parádi Színjátszó Táborból egy-egy pillanat, a rengeteg plakát az előadásokról, amik a Kamraszínházban kerültek bemutatásra. Példának okáért a Megkeseredett Hajnal, Vérzők, Tű-kör, és a Psziché. Sárosi Gábor és Orbán Edit rendezésében. Emellett az összes Katonások Színjátszókör által előadott darab itt készült. Az Országos és megyei színjátszó fesztiválok egyik színtereként szolgált. Nem utolsó sorban, pedig Budapestről és a Katona József Színházból is jöttek színészek felolvasó esteket tartani és előadásokat nézni. Ezektől az emlékektől a hely megelevenedik. Ezért is volt olyan nehéz, gombostűről gombostűre lefejteni a képeket a falról, amelyek ki tudja hány éve ott vannak. Megtalálni Mészöly Anna bukósisakját. Kipakolni a kellékeket, amiket még Bata Éva használt. Kiszortírozni a pólókat, ami közül az egyikben még Bárnai Péter lépett először színpadra.
„Kadás játszóként sokkal izgalmasabb feladatként éltem meg a kamra kipakolását, leltározását, mert Edit nénis próbákon kívül nem sokat jártam ott, és mindig kíváncsian figyeltem mindent. Tudtam, hogy nagyon régóta tart Kecskeméten a diákszínjátszás, de igazán akkor szembesültem ezzel, amikor azt a számtalan mennyiségű emléket, képet, maszkot, kelléket, oklevelet pakoltuk. Megtisztelő és egyben szomorú érzéssel tölt el, hogy mi zártuk le ezt a csodálatos korszakot, aminek sajnos mi csak egy pici részét élvezhettük ki.” nyilatkozta Domián Kitti.
Elkezdeni mindig nehéz valamit, de abba sose gondolunk bele milyen lesz befejezni. Általában egy és ugyanazon ember hajtja végre ezt a két műveletet. Ez esetben sajnos nem így volt. Rettentő nehéz lezárni egy olyan dolgot, amit nem mi nyitottunk fel. Látni azt, hogy mások miket éltek át és, hogy ebben már nekünk nem lesz részünk. Valaminek vége lett, valami sokkal hatalmasabbnak. Ez nem csak egy helyről szól, hanem az eszméről és az érzelmekről, amik vele együtt szűnnek meg. Azonban, ahogy a mondás tartja: Ne sírj, mert vége, örülj, hogy megtörtént. Hálás vagyok és büszke, hogy én még tudhattam mi az a Kamraszínház.
Bartus Berci írása
